„– Igen. Őrült vagyok.

– Pedig, mint láttuk, nem az.

– Igazán azt hiszi?

– Hát persze. Hiszen bebizonyítottam.

– Ohó, álljunk csak meg. Hiszen ha nem vagyok őrült, akkor az, hogy őrültnek hiszem magam, akkor ez egy hibás eszme, egy rögeszme!

– Úgy van!

– De hiszen akkor nekem rögeszmém van, hiszen akkor én őrült vagyok.

– Hát persze. Ha rögeszméje van, akkor őrült.

– Tehát őrült vagyok?

– Miután rögeszméje van, nyilván az.

– Ohó, álljunk csak meg. Ön azt mondja, a rögeszmém, hogy őrült vagyok. De hiszen tényleg az vagyok, az imént mondta. De hiszen akkor ez nem rögeszme, akkor ez egy logikus gondolat. Tehát nincs rögeszmém. Tehát mégse vagyok őrült. Tehát csak rögeszme, hogy mégse vagyok őrült. Tehát csak rögeszme, hogy őrült vagyok, tehát rögeszmém van, tehát őrült vagyok, tehát nem rögeszme, hogy őrült vagyok, tehát igazam van, tehát nem vagyok őrült. Mégiscsak gyönyörű dolog a tudomány!

– A leggyönyörűbb, kolléga úr! De legalább annyira kell érteni hozzá, mint mi ketten.”

 

(Karinthy Frigyes: Őrült sikerem a tébolydában)